A nevem KongFan. H-nélkül.

2024. február 28. 21:45 - GeekEmbeR

Monarch: A Szörnyek Hagyatéka 1. évad: “Kritika”

img_5232.jpeg

Tavaly, szinte pár hét eltéréssel érkezett 2 Godzilla tematikájú trailer az internetre. Az egyik az új japán mozi, a Minus One ami azóta olyan diadalmenetet ír le, hogy már mocsok mód kíváncsi vagyok rá. Az előzetese is irgalmatlan hangulatos volt és lenyűgöző. Nem lenne rossz, ha behoznák moziba. Főleg így, hogy technikai Oscar jelölésig vitte. A másik trailer pedig a Legendary szörnyuniverzumának egy újabb darabja. Méghozzá egy sorozat az Apple TV+ra, tehát a jelenlegi alanyunk. Ebből azért már lehetett sejteni, hogy pénzt fognak rá költeni. Az előzetes itt is meggyőző volt és maga a sztori is tök érdekesnek tűnt. A Monarch (a cég ami a szörnyeket üldözi és kategorizálja) alapítása és kezdeti évei volt az egyik történet amit belengettek, a másik pedig egy, a jelenünkben játszódó sztori ahol már sok szörny van szabadlábon és ezeket a veszélyeket próbálja elhárítani a cég és persze belekeveredik néhány civil. A 2 történetet pedig egy katona fogja össze, akit a két idősíkon két színész játszik. Méghozzá apa és fia, Kurt és Wyatt Russell. Szóval volt itt egy elég érdekes koncepció, meg pénz és ötletek stb. És sajnos az a helyzet, hogy ebből az Apple, simán az egyik leggyengébb és legunalmasabb sorozatát hozta össze.

Ugyanis ez a sorozat is elköveti ugyanazt a hibát (baromságot), mint a 2014-es film, hogy totál átveri az embereket. Minket, a nézőket. Mert az előzetes, homlokegyenest mást sugall, mint a tényleges produktum. Monarch - A szörnyek hagyatéka. Szerintem ebből mindenki arra következtetne, hogy akkor erről a szörnyvadász garnitúráról szól a sorozat nem? Hát nem. Van egy japán csaj, akinek meghaltak a tanulói, a 2014-es film idején történt Godzilla happening alatt. Az apja eltűnt, úgy tűnik, hogy meg is halt. Elutazik japánba, mert van ott a faternak valami ingatlanja, ahol egy másik családot talál és a féltestvérét, akiről eddig nem is tudott. Majd ők kezdenek el nyomozni, hogy apuval mi lett (aki a Monarch-nak dolgozott) és közben néha jönnek szörnyek. Igen, ez a sorozat arról szól, hogy két kölyök keresi aput. Ennyi. És vagy jön Godzilla, vagy valami más szörny 4-5 percre, szinte minden epizód legeslegvégén. Ki a tököm kíváncsi erre, de most komolyan?

Szörnyeket akarok látni! Ahogy felzabálnak embereket, városokat rombolnak, ahogy menekülnek előlük, Embereket, akik próbálják megzabolázni őket, vagy tanulmányozni, ha már egy ilyen vállalat van a sztori középpontjában. De nem. Helyette nézhetjük ahogy a tesók egymásra találnak, megtalálják aput (mert naná, hogy csak bujkál) stb. Igen ilyen volt a 2014-es film is, de ott legalább a hangulat működött. Volt egy egész sötét atmoszféra. És amikor jöttek a lények, az egésznek volt egy monumentális érzete. Kicsinek éreztem magam a félelmetes lények miatt. Jelentéktelennek. Itt semmi ilyen nincs.

Az epizódok 90%-a így épül. fel: Dögunalmas pofázás, nyomozás. Melodráma, műbalhé. Flashback, jelen. kibékülés. Utazás autóval/hajóval/repülővel A-ból B-be. Megérkezés, szétnézés, szörny, vége. És ismétlés. Nem hülyéskedek, ezt a receptet ismételgetik, újra és újra! Majdnem 10 órán keresztül! Én azt hittem megőrülök! Olyan rohadt unalmas a sorozat, hogy az vérlázító! A jelenben játszódó részek egyetlen jó pontja Kurt Russell, aki minden egyes jelenetet ural, jól színészkedik és jó a karaktere is. A kölykök elképesztően egysíkúak és érdektelenek, hiába nem rosszak egyébként a színészek. De a főszereplő japó csaj legérdekesebb része az, hogy kiderül, hogy leszbi és a féltesója exével mintha tervei lennének. De nem ezért ülök le egy Godzilla sorozatot nézni könyörgök!

A múltban játszódó sztori ellenben tök érdekes. Ott tényleg arról szól a sorozat, amiről kellene. Hogy hogyan és kik alapították meg ezt a vállalatot, hogy már a 2. VH óta tudják a nagykutyák, hogy rengeteg szörny él a Földön. Sőt, konkrétan tudnak Godzilla-ról is. Meg is támadták már, nyilván 0 eredménnyel. Illetve felfedezik, hogy van valamiféle köztes világ a Föld és az Üreges Föld között, ahova valahogy belehet teleportálni… őőő… oké, ez mondjuk szerintem pont egy nagyon nagy faszság volt. De a többi része működik. A baj, hogy ezek a jelenetek a legtöbb esetben az epizódok 10-15 percét teszik ki. A “maradék” 35-40 perc a “Hol van apu?! Miért hazudott nekünk?! A testvérem vagy, segítsük egymást!” maszlag. Én nem értem, ezt hogy gondolhatták jó ötletnek. A múltban játszódó részeknél viszont mind a színészek, mind a karakterek nagyon jók. Wyatt Russell patent és teljesen jól lejön, hogy ebből a karakterből hogy, és miért lesz az az öreg fószer aki. És tényleg ad egy jópofa pluszt az egésznek az, hogy apa is fia alakítja ugyanazt a karaktert. Illetve az itteni egyik mellékszereplőre érdemes odafigyelni, mert ismerős lehet egy másik filmből. Megmondom őszintén nekem csak a végére esett le, hogy ez ugyanaz a karakter csak fiatalon.

Ami menti a menthetőt, hogy technikailag a sorozat pazar! Mozifilmes a látvány. Pár helyen a lények valamivel gyengébbek, mint a filmekben de egyébként, valami brutál meló van és pénz a sorozatban. Látszik, hogy erre nagyon odafigyeltek. De nem csak a lények kinézete. Az operatőri munka is nagyon szép. Egyszerűen jó ránézni a sorozatra. Baromi jók a zenék, a főcím meg egyenesen hidegrázós! Kár, hogy maga az opening jobb, mint az egész sorozat.

Vártam a sorozatot de eszméletlen nagy csalódás lett. Őszintén szólva, teljesen megrökönyödve kamillázok még most is a kritikai pontjai előtt. Rotten-en 90% (totál érthetetlen számomra), meta átlaga is majdnem 70 pont. És komolyan nem értem, hogy mire. Beleolvastam nézői véleményekbe, hogy csak én kapartam-e magamról a bőrt ettől a hülyeségtől de nem! A nézői értékelés már abszolút vegyes és többen is azt írják, mint én, hogy rohadtul unatkoztak. Szóval nem egyedi eset az enyém. Én egy óriás szörnyes sorozatot akartam nézni nem ezt a young adult melodráma dögunalmat, amiben 5 percre felbukkan néhány szörny az epizódok végén. Hiába volt menő a lezárás, azzal a cameo-val én biztos, hogy nem fogok visszajönni a 2. évadra. Nem vagyok hajlandó még egy percet elkúrni erre az életemből!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sorozatgeekseg.blog.hu/api/trackback/id/tr2018338983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
A nevem KongFan. H-nélkül.
süti beállítások módosítása